A 90-es és a 2000-es évek egyik kultsorozata a Jóbarátok volt. Mint sokan mások, én is imádtam a sorozatot, és néhány hete elkezdtem újranézni a már kívülről fújt részeket.

Most azonban más szemmel néztem az epizódokat. Észre kellett vennem, hogy bizony a szereplők többsége nem találta meg elsőre a tökéletes állást, de még a hozzájuk illő szakmát sem. A sorozat kezdetén a szereplők a húszas éveik közepén járnak, és a 10 év alatt bizony sokszor vett más irányt a karrierjük, mint ahogyan azt tervezték.

Nézzük sorban az egyes szereplők karrierútját.

1. Ross

A legegyenesebb karrierútja Ross Gelleré, hiszen gyerekkorától kezdve a dinoszauruszok megszállottja volt, majd az egyetem után paleontológus lett. A sorozat elején rendszeresen részt vett ásatásokon, de később egyetemi oktatóként kellett helytállnia.

2. Monica

Ross húga, Monica már gyerekkorától kezdve imádott főzni, a játéksütőjében is sütiket készített (magának). Bár kiválóan főz, mégsem sikerül egyből jó éttermekben elhelyezkednie. Próbálkozik catering cég indításával is, de egy retro étterem felszolgálójaként is láthatjuk. Karrierje csak a húszas évei végén indul be, amikor már menő éttermekben is főzhet.

Monica és Ross tipikus példái a sorozatban azoknak, akik gyerekkoruktól fogva tudják, hogy mik szeretnének lenni, és a hobbijuk egyben a szakmájuk is.

3. Joey

A sorozat szépfiúja, Joey a színészettel próbálkozott. A karrierje kezdetén több kisebb (és kínosabb) szerepet is el kellett vállalnia. Szerepelt többek között TV Shop hirdetésben, japán férfiaknak készült rúzsreklámban, de pornófilmben is. A nagy áttörést Dr. Drake Ramoray szerepe hozza meg az Életünk napjai című szappanoperában.

A színészi karrierje elég hullámzó, így az átmeneti pénzzavarát úgy oldja meg, hogy ideiglenesen pincérnek áll a Central Perk kávézóban. Az átmeneti munkájában nem túl sikeres, így hamar visszatér igazi pályájához, a színészethez.

 

4. Chandler

Chendler szakmája annyira unalmas, hogy még a legjobb barátai sem tudják megjegyezni, pontosan mivel is foglalkozik. Ennek ellenére folyamatosan halad előre a vállalati ranglétrán.

A 9. évadban felmond, és úgy dönt, ideje karriert váltani. A reklámszakmában szeretne elhelyezkedni, de ehhez elölről kell kezdenie mindent, fizetés nélküli gyakornokként kezdi el kitanulni a szakmát.

A sorozat többször is bemutatja, hogy a karrierváltás nem könnyű feladat, először komoly áldozatokkal járhat. Ugyanakkor, ha valaki megtalálja a hozzá illő pályát, korábbi munkatapasztalatait is felhasználva gyorsabban felépítheti új karrierjét, mint a pályakezdő fiatalok.

 

5. Phoebe

Phoebe igazi életművész. Bár sok területen kipróbálja magát, valódi szenvedélye az éneklés. Mivel azonban abból nem tud megélni, masszőrként keresi a kenyerét.

Több más módon is szerez pénzt a sorozatban, például Monicával együtt indítja a catering céget, statisztaként szerepel az Életünk napjaiban, de még saját készítésű cipők eladásával is próbálkozik. Phoebe az a típusú ember, aki nem tudja a hobbiját munkaként végezni. A sorozatban több alkalma is lenne kitörni az énekléssel, de mindig elutasítja ezeket a lehetőségeket.

 

6. Rachel

Az elkényeztetett gazdag lány kényszerűségből kezd el pincérnőként dolgozni, hogy kikerüljön apja befolyása alól. A munkája nem teszi boldoggá, így nem is sikeres benne. A divatszakma iránt érdeklődik, de az első ilyen irányú munkahelye sem teszi boldoggá.

Rachel az a szereplő a sorozatban, aki többször kockáztat annak érdekében, hogy jobb állást szerezzen. Ennek eredményeként több neves divatcégnél is kap állást, a Bloomingdale’snél, később Ralph Laurennél lesz beszerző munkatárs. Az egyik részben kiderül, hogy fejleszti is magát ezen a területen, továbbképzésekre jár a munkája mellett.

A Jóbarátok témája a mai húszas és harmincas fiataloknak is aktuális, hiszen ezek az évek mindenkinek az útkeresésről szólnak. Nem gond, ha nem találod meg elsőre álmaid szakmáját, de fontos, hogy ne rekedj meg egy olyan állásban, amit nem szeretsz.

A boldog és teljes életben nagy szerepet játszik az, hogy olyan munkát végezzünk, mely motivál nap mint nap.

Vegyél példát a Jóbarátok karaktereiről, és találd meg azt a szakmát, mely boldoggá tesz!

 

Kép forrása: Gettyimages