Karrier

Programozó fizetés Magyarországon

A Hays magyarországi leányvállalatának 2018-as Salary Guide kiadványa igazi aranybánya azoknak, akik szeretnék megtudni, mennyi a programozók fizetése.

Lássuk, hogy a tavalyi béradatok alapján milyen összeget vihetnek haza a programozók, ha multinál helyezkednek el.

 

Fejlesztők

A fejlesztői szegmensen belül az adattudós és mobilfejlesztői csoportok vezetői több mint bruttó 1,5 millió forintos havi fizetést vihetnek haza.

A legkeresettebb területek: Java, C#, JavaScript, .NET, C/C++, és automatizált tesztelés.

Ám juniorként sem szabad elkeseredni, hiszen „zöldfülőként” is bruttó 400-450 ezer forintot kereshetsz. Adattudósként pedig – kapaszkodj meg – akár 650 ezer forintos kezdőbért is elérhetsz a bértárgyaláson, ha elég ügyes vagy. Néhány év tapasztalattal a birtokodban pedig tuti 800 ezer felett lesz a fizetésed.

 

Tipp, ha többet szeretnél keresni: próbálkozz startupokkal, szerezz némi külföldi tapasztalatot, végezz otthoni projekteket.

 

Nézzük, hogyan állnak a fizetési ranglistában az infrastruktúra mérnökök (rendszermérnökök, hálózatmérnökök és adatbázis fejlesztők):

  • junior: bruttó 350 ezer forint
  • senior: 650-750 ezer forint
  • vezető: 850 ezer forint

 

Az infrastruktúrával foglalkozó munkakörökben tevékenykedők fizetése

A biztonsági mérnökök, a DevOps mérnökök, és a BI szakértők kezdőbére bruttó ötszázezer forintról indul. Több éves tapasztalattal havi 800-850 ezer forint tehető zsebre, míg vezetőként nem ritka az egymillió forintos fizetés sem.

 

Informatikai menedzsment és tanácsadói bérek

Az Engineering Managerek és SAP konzulensek sem panaszkodhatnak a fizetésükre.

A SAP tanácsadók minimum 600 ezres, míg a műszaki igazgatók (Engineering manager) bruttó 750 ezer forintos minimális kezdőbérrel zárhatják a havi elszámolásukat.

Amint látod, programozóként nagyon jól kereshetsz belföldön is.

Ebben a két pozícióban 3-5 éves tapasztalattal meg lehet szerezni minimum 800-900 ezer, maximum akár bruttó 1,1 milliós fizetést is.

5 éves munkatapasztalattal a projektmenedzserek, az üzleti elemző rendszerelemzők, és az agilis vezetők is bruttó egymillió felett keresnek. Szuper, ha jó a tárgyalóképességed, és van speciális szaktudásod, hiszen így akár 1,6 millió forinttal is gazdagodhatsz havonta.

A fenti fizetésekhez még néhány további juttatás is hozzájöhet: bónuszrendszer, részvényopció, céges autó, sportolási lehetőség, stb.

Mivel ezek csak a Hays-partnerek adatai, nem reprezentatívak. A kis-és középvállalatok dolgozóinak, illetve a közalkalmazottaknak a bérei a fenteiktől eltérhetnek.

 

Már számos programozó, alkalmazásfejlesztő tanfolyam áll a rendelkezésedre ahhoz, hogy szuper programozói fizetést vihess haza!

 

További tájékozódási lehetőségek a programozói fizetésekről:

  • fizetesek.hu
  • glassdoor.com

 

Itt pedig egy jól összeszedett cikket olvashatsz, hogyan kezdj programozó karrierbe, milyen lehetőségeid vannak a piacon, és hogyan válassz informatikai vagy fejlesztői tanfolyamot.

Legfrissebb cikkek

Mely szakmákat nem fenyegeti az AI és az automatizáció?

Az utóbbi években egyre gyakrabban halljuk, hogy a mesterséges intelligencia és az automatizáció teljes iparágakat…

2025. 08. 31.

Hogyan válhat egy település a turizmus motorjává? – Út a közösségi összefogástól a gazdasági sikerig

Hogyan válhat egy település a turizmus motorjává? – Út a közösségi összefogástól a gazdasági sikerig…

2025. 08. 27.

5 ok, amiért egy település nem hagyhatja ki a Falusi Turizmus fellendítéséért szóló programot

A falusi turizmus nemcsak a turisták számára élmény, hanem a település számára gazdasági, közösségi és…

2025. 08. 18.

Első nap az irodában? Ezt vedd fel!

Az első benyomás, azt mondják, roppantul fontos. A fellépésed milyensége pedig előre sok mindent elárul.…

2022. 10. 29.

Kérdések szakmaválasztás előtt

Életünk jó részét munkával töltjük. Éppen ezért a pályaválasztás során vannak olyan kérdések, melyeket nem…

2022. 06. 20.

Milyen céllal utazhat egy cégvezető vagy egy munkatárs?

A céges utak akár több naposak is lehetnek. Ilyenkor szállásról is gondoskodni kell. De hol…

2021. 08. 4.