Karrier

Ezért ne írd bele az önéletrajzodba a fizetési igényedet

Egyre több álláshirdetésben kérik, hogy a pályázók jelöljék a fizetési igényüket az önéletrajzukban. Ez sok álláskeresőnek okoz problémát, hiszen az sem szerencsés, ha a túl magas fizetési igényt jelölünk meg, de az sem, ha túl alacsonyt. A magas fizetési igénynél félő, hogy a cég számára túl magas összeget jelölünk meg, ezért rögtön kiszelektálják az önéletrajzunkat, a túl alacsony bérigény pedig komolytalanná teheti a pályázatot.  A Job-Center blogban azonban remek megoldást javasolnak erre a problémára.

 

Miért alkalmazzák ezt a megoldást a cégek?

Sok cégnél a válogatást egyszerűsíti, ha van egy konkrét viszonyítási alap, mellyel elő lehet szűrni a pályázókat. (Az persze más kérdés, hogy a cégek ezzel a módszerrel rengeteg kiváló jelölttől esnek el.)

 

Minden munkakörnek megvan a maga ára, melyben szerepet játszik, hogy milyen munkát, mennyi idő alatt, milyen felelősséggel kell elvégezni, illetve milyen tudás, tapasztalat és kapcsolatrendszer szükséges hozzá. A munkakör elvégzéséért kapja a munkavállaló a bért, melynek meghatározásakor a munkáltató is a fenti tényezőket veszi figyelembe. Emellett szerepet játszhat még a bér meghatározásában a konkurencia, vagy a cégen belüli munkatársak bérezése.

 

Egy álláshirdetés alapján általában nem derül ki pontosan, milyen és mennyi feladatot kell ellátni a munkakörön belül. (Pl.: Milyen a munkaidő? Mennyit kell túlórázni? Mekkora felelősséggel jár a munkakör?) Emellett a bérigény függhet a cég által biztosított egyéb juttatásoktól is (pl. cafeteria, céges autó, céges telefon stb.).

 

A fizetési igény meghatározásánál természetesen fontos a saját szükségletek figyelembe vétele is, hiszen ha eddig 200.000 Ft-ot költöttél a havi megélhetésedre, melyből fizetted a lakhatásod, a napi költségeid, esetleg a hiteled, akkor nem érdemes 200.000 Ft alatti bérigényt írni az önéletrajzba. (Inkább magasabbat javasolt ennél.)

 

Éppen ezért, hogy ne sunnyogjuk el a választ, ugyanakkor ne is írjunk konkrét számot a hibázási lehetőségek miatt, érdemes kiemelten, félkövér betűkkel beleírni az önéletrajzba vagy a csatolt levélbe az alábbiakat:

 

„Bérigényem: függ az elvárt teljesítménytől, munkaidőtől, felelősségvállalástól, esetleges vezetői feladatok végzésétől, jelentési kötelezettségemtől, vagyis a komplex munkakörtől és egyéb bér jellegű juttatástól.

Amint a fentiekről egy személyes beszélgetés során lehetőségem nyílik tájékozódni, természetesen bérigényemről is nyilatkozni tudok. Szíves megértésüket köszönöm, és bízom benne, hogy pályázatom elbírálásánál elsősorban eddigi tapasztalataimat és tanulmányaimat veszik figyelembe.”

 

 

Forrás

Legfrissebb cikkek

Gazda = Vállalkozó – Hogyan Építs Saját Agrárbrandet?

A magyar gazda ma már nem a múlt romantikus alakja poros kalappal és csikorgó traktorral.…

2025. 10. 16.

Nyelvtanulás munka mellett – bevált módszerek elfoglalt felnőtteknek

Miért éri meg most belevágni? A nyelvtudás közvetlenül növeli a karrierértéket, javítja a tárgyalási pozíciót…

2025. 09. 30.

Karrierépítés vidéken: lehetőségek és kihívások

Miért vonzó ma a vidéki karrierépítés? A vidéki élet nyugodtabb tempót ad, miközben a megélhetési…

2025. 09. 23.

Miért érdemes felnőttként új szakmát tanulni? – 5 valóban meggyőző érv

Szélesebb karrierutak nyílnak meg előtted A gazdaság és a munkaerőpiac folyamatosan változik. Amit ma biztosnak…

2025. 09. 16.

Mely szakmákat nem fenyegeti az AI és az automatizáció?

Az utóbbi években egyre gyakrabban halljuk, hogy a mesterséges intelligencia és az automatizáció teljes iparágakat…

2025. 08. 31.

Hogyan válhat egy település a turizmus motorjává? – Út a közösségi összefogástól a gazdasági sikerig

Hogyan válhat egy település a turizmus motorjává? – Út a közösségi összefogástól a gazdasági sikerig…

2025. 08. 27.