Nőként állást keresni is nagy kihívást, hiszen a munkaadók nem szívesen vesznek fel olyan munkaerőt, aki pár éven belül elmehet szülni. Fiatal házasként ez hatványozottan igaz, hiszen a házasságra, mint a családalapítás előszobájára tekintenek.
Ha végre sikerül elhelyezkednie az ember lányának, újabb különbségekbe ütközik…a fizetések terén. Vannak olyan szakmák, ahol törvényileg szabályozott a fizetés, vagy épp leginkább nők dolgoznak azon a szakterületen, így nincsenek releváns különbségek. Ám a versenyszférában már a pályakezdőknél elindul a különbségtétel. Magyarországon a 35 és 45 év közötti korosztálynál már átlagosan 22%-os különbség van a férfiak és a nők fizetése között.
A fizetésbeli különbségek azonban több hosszú távú problémát is okozhatnak, például bizonyos szakmák teljesen elnőiesednek (például a pedagógusok nagy része nő), másrészt a gyermekvállalási kedv is csökken, hiszen a versenyszférában a nők gyerek nélkül jobban tudnak érvényesülni.
Az utóbbi években egyre gyakrabban halljuk, hogy a mesterséges intelligencia és az automatizáció teljes iparágakat…
Hogyan válhat egy település a turizmus motorjává? – Út a közösségi összefogástól a gazdasági sikerig…
A falusi turizmus nemcsak a turisták számára élmény, hanem a település számára gazdasági, közösségi és…
Az első benyomás, azt mondják, roppantul fontos. A fellépésed milyensége pedig előre sok mindent elárul.…
Életünk jó részét munkával töltjük. Éppen ezért a pályaválasztás során vannak olyan kérdések, melyeket nem…
A céges utak akár több naposak is lehetnek. Ilyenkor szállásról is gondoskodni kell. De hol…