Egy állásinterjú mindig stresszes szituáció. Éppen ezért, ha nem elég felkészülten vág bele az ember, hajlamos hatalmas hibákat véteni, mellyel biztosan elveszíti a lehetőséget a megpályázott pozíció elnyerésére. Éppen ezért összeszedtünk 10 olyan hibalehetőséget, amit egy kis odafigyeléssel el lehet kerülni egy állásinterjún.
Már a legelején elronthatod az interjút a késéssel. A késés nemcsak hogy nem illendő, hanem azt is mutatja, hogy a jelentkezőnek nem elég fontos az állás megszerzése. (Emellett külön rossz pont, ha az önéletrajzodban előnyként szerepel a „pontosság” is.)
Már akkor érdemes utánanézni a cégnek és a megpályázott pozíciónak, amikor beadod az önéletrajzot, az interjú előtt pedig érdemes alaposabban is felkészülni. Az interjún értékelni fogják, ha nem csak a cég nevét tudod, hanem a fő profilját, a vezetők nevét és legfontosabb eredményeit.
Piercing, túl erős smink, hatalmas műkörmök, hasvillantós póló, macinaci… Na, ezeket mindenképp érdemes otthon hagyni az állásinterjú előtt. Persze, ma már nem minden állás esetében elvárás, hogy öltönyben/kiskosztümben jelenjen meg az ember az interjún, de az ápolt és csinos (nem kihívó!) megjelenés alapelvárás.
Az állásinterjú fő célja, hogy a munkáltatók (vagy annak képviselői) megismerkedjenek a munkatársjelöltekkel. Éppen ezért érdemes felkészülni, hogy mi az a néhány mondat, amit mindenképpen elmondanál magadról egy rövid bemutatkozás keretében. Kevés dolog cikibb egy állásinterjún, mint hogy nem tudsz semmit sem mondani magadról.
Az önéletrajzodba csak olyan dolgokat írj, amik igazak. Így nem történhet meg veled, hogy belezavarodsz, ha valamire rákérdeznek. Persze mindenki szépít egy kicsit az önéletrajzában, ezért érdemes az interjú előtt is átolvasni, hogy mi szerepel benne.
A cégek szeretnek motivált munkatársakat foglalkoztatni. Éppen ezért, ha az egyetlen motivációd az, hogy fizetést kapj, az nem túl meggyőző az interjún. Gondold át, miért szeretnéd az adott állást megkapni, miért végeznéd szívesen a munkát, miben szeretnél fejlődni, és mivel tudnád erősíteni a céget, ahol dolgozol.
Az állásinterjún sokszor rákérdeznek a jelölt fizetési igényeire. Jó, ha az interjú előtt kicsit utánanézel, hogy az adott szakmában és pozícióban milyen fizetésre lehet számítani, így sem alá, sem fölé nem fogsz nagyon lőni az igényeddel. Az állásinterjún nem csak az okozhat problémát, ha túl sokat kérsz, hanem az is, ha túl keveset, hiszen ezzel lebecsülöd saját magadat.
Ha az interjún rákérdeznek, hogy „Miért szeretnél váltani?” vagy „Miért hagytad ott az előző munkahelyedet?”, nem túl jó válasz, hogy „Azért, mert a (volt) főnököm egy szemétláda”. A munkaadók lojális munkatársakat keresnek, így érdemes inkább más választ adni erre a kérdésre, mint például „Szeretném más területen is kipróbálni magam.” vagy „További fejlődési lehetőséget keresek.” Ezek akkor is jobb válaszok, ha a (volt) főnök tényleg egy szemétláda.
Könyörögni az állásinterjún, kétségbeesetten kifejteni, hogy mennyire szükségünk van a munkára, nem túl bizalomgerjesztő. Azt mutatja, hogy nem érünk sokat a munkaerőpiacon. És lássuk be, ki venne fel olyan munkatársat, aki a kutyának se kell…
Ehelyett inkább szedd össze magad, és magabiztosan mutasd meg a vezetőknek, miért lenne jó választás, ha téged vesznek fel. Tudatosítsd magadban, hogy nem ez az egyetlen állás, és ha az adott helyre nem vesznek fel, akkor is lesz másik lehetőség.
Érdemes neked is jelezni, hogy komolyan érdekel a munka. Ha a kérdező jelzése szerint az interjú véget ért, kérdezz rá arra, hogy mikor értesítenek az eredményről, esetleg lesz-e következő forduló.
Az interjú után is kitűnhetsz a tömegből, ha egy néhány soros köszönőlevelet írsz. Apró gesztusnak tűnhet, ám óriásit lendíthet a rangsorolásunkon.
Az utóbbi években egyre gyakrabban halljuk, hogy a mesterséges intelligencia és az automatizáció teljes iparágakat…
Hogyan válhat egy település a turizmus motorjává? – Út a közösségi összefogástól a gazdasági sikerig…
A falusi turizmus nemcsak a turisták számára élmény, hanem a település számára gazdasági, közösségi és…
Az első benyomás, azt mondják, roppantul fontos. A fellépésed milyensége pedig előre sok mindent elárul.…
Életünk jó részét munkával töltjük. Éppen ezért a pályaválasztás során vannak olyan kérdések, melyeket nem…
A céges utak akár több naposak is lehetnek. Ilyenkor szállásról is gondoskodni kell. De hol…